Langyos kora nyári este volt. A sötét égbolton ragyogtak a csillagok. A Hold tányérja vakító ezüst korongként világított.
Egy kihalt rét közepén, a fűben feküdtem, és a csillagokat néztem.
- Milyen titokzatosak! – gondoltam. Olyan, mintha egy fekete abroszra valaki egy maroknyi ezüstport szórt volna. Egyesek erősen világítottak, mások csak halványan pislákoltak, szinte egészen eltörpültek a többiek mellett. Pedig csak a távolság az oka. Így van ez az emberekkel is, gondoltam. Vannak, akik elvakítanak, úgy hogy közben az igazi értéket nem vesszük észre.
Feküdtem a fűben, közben elkezdett lengedezni a szél.
Hiába olyan távoliak és titokzatosak a csillagok, mégis kiszámíthatóak. Megbízható iránytűként vezérelték a régi korok utazóit is a tengereken.
Néha úgy érzem, hogy az állat, a kő, a növényi s szabályosabb, a vihar és a földrengés is kiszámíthatóbb, mint egy ember.
Hiába ismersz valakit több tíz éve, nem tudod biztosan megmondani, hogyan viselkedik, ha siker vagy csapás éri.
Néha egészen furcsák vagyunk. Például elviseljük a gyászt, megaláztatást, folytonos szerencsétlenséget. Aztán egyszer csak lekéssük a buszt, vagy elkezd szorítani a cipőnk és mi elkezdünk kiabálni, dühöngeni és őrjöngeni.
A szél egyre erősebben fújt és viharfelhők gyülekeztek a fejem fölött. Eltakarták a csillagokat, majd hirtelen nagy cseppekben kezdett esni.
Arcomat az esőbe tartottam. Mosolyogtam és arra gondoltam, milyen csodálatos és rejtélyes dolog embernek lenni.
Blog archívum
A 2009 szeptembere és 2010 júniusa között felhalmozódott gondolatköteget lehet itt elolvasni blog archívum címszó alatt.
Rajzmappa
Kis korom óta szívesen rajzolok, festek és maszatolom össze a tiszta felületeket önkifejezés céljával. Bár a portfoliom hiányos és a szorgalmam sem mindig egyforma, távolabbi terveim között is szerepel a rajzolás folytatása.
Írógép
Írogatás terén is kipróbáltam magamat, bár sosem fordítottam rá külön időt, csak ha olyanom volt. Azért összegyűjtöttem pár saját írásom, talán a fejlődés is látszik valamelyest.
Hangulatok
Emberek, események, időjárás és még egy csomó más dolog befolyásolhatja a kedvünket. Válasz ki milyen most a hangulatod és merülj el benne vagy éppen szabadulj meg tőle!