Na majd nemsokára jön itt egy olyan dolog, hogy változás. Bár mondhatjuk, hogy elkezdődött a legszembetűnőbb résszel, a designnal. Az is kiderül hamarosan, hogy beválik e. Bár nyárinak lehet, hogy komor, de a fejléc az tökéletes!
Témailag meg inkább az ajánlgatós felé venném a figurát, csak mostanában megy a lustulás, pedig lenne mit mutogatni. Na meg nhány menüpont igen elavult, és köztudott, hogy nem szabad félni attól, hogy megváljunk olyan dolgoktól, amik csak hátráltatnak. Egy szó mint száz, formáljuk a tartalmat. Főként.

Tudjátok mi az a street art? Én sokáig nem tudtam. Aztán szembejött és megtetszett és elkezdtem utána kutakodni.
Street artnak, urban artnak, vagyis magyarul utcai művészetnek nevezzük a közterületeken létrejött alkotásokat. Ez az egyik leginnovatívabb stíluságazat, kifejezőforma és köztéri vizuális eszköz. Egy jól megválasztott és szépen kivitelezett falfestmény gyönyörködtet és elgondolkodtat, és persze öltözteti a csupasz falakat. A street art, mint ahogyan a neve is mutatja egy utcai fronton kiélt művészi hajlam, üzenete van, tulajdonképpen egy városi szub-kommunikáció. Alapvetően benne van a tiltott cselekvés, a szembenállás, ami üzenetének egyik nagyon lényeges aspektusa. Hazánkban a street art nem jellemző, nem igazán elterjedt művészi ág.  A probléma ott van, hogy nagyon sokan a név hallatán az igénytelen falfirkákra, busz ülésbe karcolt "Szeretlek Pisti!" feliratokra gondolnak. Sajnos a közhiedelemben az urban art még gyakran keveredik a vandalizmus fogalmával, azonban reményeink szerint nálunk is kinőheti magát igazi művészetté az utcákon, tereken, falakon, hiszen egy steril városképnél jóval izgalmasabb egy művészi finomságoktól nyüzsgő utcakép.
Napjainkban egyre több magyar oldal foglalkozik a street arttal. A témában próbál összegyűjteni minden infót és népszerűsíteni az irányzatot a Street art web, nézzetek be.

Hű de nagy itt a csend. De most megy a régi és jön a másik. Távozik a monoton, a kötelező, aki mindig megmondja mit, hogyan csinálj. Olyan karótnyelt. De mégis többet van velünk. Ez már csak így megy. De most, vagyis ma vagyis pontosan másfél óra múlva hivatalosan is megérkezik a várva várt. Búcsúval jön és mindig újat hoz. Kalandot, izgalmat kínál, és elhozza a megismételhetetlent. Ő az, a Nyár. A szünet. Szabadság. Ez a legszebb szó. Bizonyára elfogult vagyok, de én egész évben őt várom. Az év többi részét eltűröm. De a Nyár.. nem tudom megfogalmazni. Talán közben rájövök. Remélem nem lesz késő.

Volt az a szombat. Nem is olyan távol, hiszen a legutóbbi volt ez. Végre egy kis lazítás este. Nem vártam akaratosan, nem képzeltem bele semmit, csak hagytam hogy jöjjön. Minden oylan jó volt, jobb is mint vártam, és akkor ott minden természetes volt. Nem akarom elmondani. Nem volt semmi nagy dolog. Csak úgy volt, ahogy lennie kellett és aznap este, kicsit bódult állapotban minden úgy volt jó ahogy volt, és nem féltem attól sem ami jön. Újra meg újra felidéztem elalvás előtt az este kellemes részeit. De hát mind az volt. És másnap lett hirtelen és ott találtam magam, ahol jönnie kéne, de nem jön, és igen, itt már van erőlködés nem is kevés. De nem bírom megállni, mert miért nem lehet? Csak egyszer, most mikor olyan egyszerűnek tűnt. Csak kicsit, mégha utána nem is lesz jó nem bánom. Áhh ezt is el kellett rontani.

,,Utálom a reményt. Akárhányszor próbálom feladni mindig azt suttogja: csak még egyszer... utoljára..."

Vagyok, még létezem. Bár az elmúlt egy hónap nem ezt mutatta, mégis így van. A miértre sok válasz van, de egyik sem ide való. Telik múlik az idő nyomtalaul és ez néha megzavar. Aztán jön olyan is, ami rosszabb. Valódi gondok ébresztenek fel a kicsinyes belső problémákból. De a valóság méltó ellenfél, nehéz vele elbírni. Megrémülve visszafutok oda, ahonnan jöttem. Örök körforgás. Mindenhol az a szorító érzés és hajtom az időt előre, pedig nem szabadna. Mindig rájövök dolgokra, de hiába. Nehéz mindet fejben tartani, és a bölcsességeket mindig előszedni a megfelelő alkalomnál. De nem is így kell. Előttem a helyzet és már mormolom, mint a sarlatán a beteg ágya mellett a varázsigét, a bölcsességet, idézetet. Ez más. Másnak kell lennie, tudom. Ez belülről jön. Ösztön szerűen. Pontos, épp mikor kell. Vagy nem jön, az is lehet. Ez vagyok. Változzak meg?  Én nem hiszem, hogy egy ember teljesen megváltozhat. Az apró csiszolásoknak is nagy munka az ára. Alakítgatni kell percről-percre, évről-évre. Ez nem egyik napról a másikra történik. Ez folyamat. És ez a folyamat mindennek az értelme, a legizgalmasabb utazás.

Semmitmondó.