Volt az a szombat. Nem is olyan távol, hiszen a legutóbbi volt ez. Végre egy kis lazítás este. Nem vártam akaratosan, nem képzeltem bele semmit, csak hagytam hogy jöjjön. Minden oylan jó volt, jobb is mint vártam, és akkor ott minden természetes volt. Nem akarom elmondani. Nem volt semmi nagy dolog. Csak úgy volt, ahogy lennie kellett és aznap este, kicsit bódult állapotban minden úgy volt jó ahogy volt, és nem féltem attól sem ami jön. Újra meg újra felidéztem elalvás előtt az este kellemes részeit. De hát mind az volt. És másnap lett hirtelen és ott találtam magam, ahol jönnie kéne, de nem jön, és igen, itt már van erőlködés nem is kevés. De nem bírom megállni, mert miért nem lehet? Csak egyszer, most mikor olyan egyszerűnek tűnt. Csak kicsit, mégha utána nem is lesz jó nem bánom. Áhh ezt is el kellett rontani.

,,Utálom a reményt. Akárhányszor próbálom feladni mindig azt suttogja: csak még egyszer... utoljára..."