Vagyok, még létezem. Bár az elmúlt egy hónap nem ezt mutatta, mégis így van. A miértre sok válasz van, de egyik sem ide való. Telik múlik az idő nyomtalaul és ez néha megzavar. Aztán jön olyan is, ami rosszabb. Valódi gondok ébresztenek fel a kicsinyes belső problémákból. De a valóság méltó ellenfél, nehéz vele elbírni. Megrémülve visszafutok oda, ahonnan jöttem. Örök körforgás. Mindenhol az a szorító érzés és hajtom az időt előre, pedig nem szabadna. Mindig rájövök dolgokra, de hiába. Nehéz mindet fejben tartani, és a bölcsességeket mindig előszedni a megfelelő alkalomnál. De nem is így kell. Előttem a helyzet és már mormolom, mint a sarlatán a beteg ágya mellett a varázsigét, a bölcsességet, idézetet. Ez más. Másnak kell lennie, tudom. Ez belülről jön. Ösztön szerűen. Pontos, épp mikor kell. Vagy nem jön, az is lehet. Ez vagyok. Változzak meg?  Én nem hiszem, hogy egy ember teljesen megváltozhat. Az apró csiszolásoknak is nagy munka az ára. Alakítgatni kell percről-percre, évről-évre. Ez nem egyik napról a másikra történik. Ez folyamat. És ez a folyamat mindennek az értelme, a legizgalmasabb utazás.

Semmitmondó.