,,Reggel az az érzés, hogy nem pihented ki magad. Így kelsz fel, félálomban szürcsölöd a kávét, bízva abban, hogy lesz ami ébren tart. Észreveszed, hogy mindjárt elkésel, mikor elindulsz meglátod a buszt, majd őrült rohanásba kezdesz.
Zötykölődés a reggeli csúcsforgalomban, miközben hárman állnak a lábadon, de a füledben szól a zene, egy amit szeretsz. Becsusszansz a kapun csengő előtt, majd kezdődik az a 8 óra amin végig különböző unszimpatikus emberek dirigálnak és kérdezgetnek. Eleinte még mindig a reggeli kóma ül rajtad, később ezt felváltja a tompaság és egy újabb ok, amiért nem bírod felfogni miről is van szó. Százszor ránézel az órára, de a mutató csigalassúsággal halad.
Mikor végigszenvedted az összes órát, úgy érzed magad mint akin átment az úthenger. Kilépsz a napfénybe, hogy elbújj a suli mögött a haverokkal és megtépázott idegrendszeredet ápolgasd azzal a bizonyos füstölő dologgal. A hazafelé menő buszt lekésve üldögélsz még kicsit a megállóban magad elé révedve. Hazaérve előveszed a mirelit kaját a hűtőből és a jégdarabokat leszedegetve rágcsálni kezded. Az ebéd végeztével, mikor az összes vér a hasadba megy emészteni, eszedbe jut, hogy még tanulni kéne. Kinyitogatod sorra a könyveket és ilyen szaporasággal be is csukod, hiszen holnap reggel majd úgyis lemásolod valakiről. Ezután mikor összefutsz haverokkal, vagy elhelyezkedsz a tévé, esetleg a számítógép előtt.
A nap folyamán végre úgyérzed, már egészen felébredtél és végre tudsz figyelni. Hirtelen azt veszed észre, hogy lassan éjfél és leragadnak a szemeid. Egy gyors vacsi, majd egy zuhany és még egy óra szöszmötölés után bezuhansz az ágyba. Álmodban a matek tanárod feje hullig az égből és nem tudsz hova bújni előle és csak menekülsz és menekülsz. Mikor egyszer csak felébredsz és reggel az az érzés, hogy nem pihented ki magad. Így kelsz fel, félálomban szürcsölöd a kávét..."